Hucul

Nem tartozik szorosan vett értelemben a pónik közé a Kárpát-medence hagyományos kislófajtája, a hucul, de megérdemli, hogy néhány szóval megemlékezzünk róla. A fajta a Kárpátokban, Bukovina, Galícia és a régi Magyarország határvidékén élő hucul néptörzs kezén kialakult, primitív vonásokat magán viselő hegyi ló, amely a magas hegyek úttalan útjain nagy biztonsággal közlekedve kiváló hátas, málhás és igás tulajdonságokkal rendelkezett. A hegyi környezetben végzett fáradságos munka, a rideg tartás és szigorú bánásmód következtében egy, az egész Monarchiában figyelemre méltatott igénytelen, hihetetlen ellenálló lófajta alakult ki, melynek tenyésztésére már 1792-ben állami ménest alapítottak Lucinán és Radautzon, majd ennek feloszlatása után 1876-ban ismét ménese létesült Radautzon. A szervezett tenyésztés következtében alakultak ki azok a ménvonalai (Hroby, Goral, Prislop, Ousor, Pietrosu, Gurgul, Polan), amelyek egymás közötti párosítása rögzítette a fajta jellemzőit.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában a hegyivadász századok málhás és hátaslóként, s emellett a helyi lakosság igáslovaként volt nagy jelentősége. Trianon után, mikor tenyészterülete a határon kívülre került, a Veszprém megyei Bántapusztán próbálkoztak fenntartásával, majd az ötvenes években dr. Anghy Csaba a Fővárosi Állat- és Növénykert egykori igazgatója gyűjtötte össze a még fellelhető egyedeket és kezdte meg a magyarországi állomány rekonstrukcióját. Az időközben mintegy 30 kancára szaporodott állomány az Aggteleki Nemzeti Parkban talált ideális tenyészhelyre, és ma már magántenyésztők kezén is egyre több egyed található.

A hucul ideális hobbiló. 130-145 cm-es marmagassága folytán akár felnőttek számára is lovagolható. Szelíd, könnyen kezelhető, intelligens. Fogatban saját testsúlyának többszörösét is képes nehéz domborzati viszonyok között, tartósan elhúzni. Tartása, gondozása egyszerű, elhelyezésre, takarmányozásra, kezelésre nem igényes.